Sorozatom kiinduló pontja három általam felvetett kérdés volt, ezekre keresem a választ fotóimon keresztül. Vajon emlékezhetünk-e valakire, akit nem ismertünk? Én magam emlékezhetek-e a Nagyapámra, akivel sosem találkoztam? Rekonstruálhatjuk-e emlékképeket nagyszüleinkről, dédszüleinkről, szüleinkről elmesélt történeteken, és ránk hagyott tárgyaikon keresztül?

A legősibb emlékezési gesztus a halottakra való emlékezés, amit a hozzájuk fűződő érzelmi kötődés táplál.
A fotográfia a legerőteljesebb emlékőrző médium. Emlékeztet az elhunytakra és a képeken keresztül tarthatjuk a múltat a jelenben. Emlékeink megőrzése a családunkban kezdődik, és a rokonainkon keresztül lelhetjük meg a rég elvesztett személyeket. Képeimen dokumentálom az emlékezés kultúráját saját családomban. Személyes élményeim alapján készítem a képeimet, amiket szimbolikus csendéletek fognak közre.

A szüleink, a nagyszüleink megismerésén keresztül ismerhetjük meg saját személyiségünket és rajtuk keresztül definiálhatjuk magunkat a világban. Munkám címét nagyapám egyik mondata inspirálta, amit lányainak mondott lefekvés előtt. „Álmodj szépeket bajuszos angyalokkal.” A bajuszos angyalok, akik elkísérnek egy életen át, és akikké mi is válunk életünk végén.

Konzulens: Pecsics Mária DLA

Puszt Zsófia – „Bajuszos angyalokkal...”

Puszt Zsófia – „Bajuszos angyalokkal...”

Puszt Zsófia – „Bajuszos angyalokkal...”

Puszt Zsófia – „Bajuszos angyalokkal...”

Puszt Zsófia – „Bajuszos angyalokkal...”

Puszt Zsófia – „Bajuszos angyalokkal...”

Puszt Zsófia – „Bajuszos angyalokkal...”

Puszt Zsófia – „Bajuszos angyalokkal...”

Puszt Zsófia – „Bajuszos angyalokkal...”

Puszt Zsófia – „Bajuszos angyalokkal...”